ITA-HUN-AUT-HUN

Menet közben sikeresen hazaértem, legutóbbi bejegyzésem óta már kétszer is. :) Olaszországból hazajönni nem volt éppen egyszerű, és nem csak személyes érzelmi okokból. Nem aludtam magam porhanyósra az utolsó estén, pontosabban nem feküdtem le a legutolsó búcsúbuli után, ami igazán remekre sikeredett. Emellett nagyon megható "ajándékokat" kaptam az este folyamán. Ennek megfelelően voltam fáradt és álmos, ugyanakkor szomorú és jókedvű egyszerre. Ilyen szokatlan hangulatban érkeztem meg a Malpensa reptérre két órányi buszozás után, és ekkor vette kezdetét a parádé. Tudtam, hogy túlsúlyos lesz a bőröndöm, így igyekeztem mielőbb elintézni az ezzel kapcsolatos papírmunkát. Sorba álltam a becsekkoláshoz, ahol pikk-pakk sorra is kerültem. A pult mögött ülő kedves fiatalembert kisegítettem egy tollal, kitöltötte a túlsúlyfizetéshez szükséges papírokat, majd átálltam egy másik sorba. Itt hatalmas volt a hacacáré. Egy hatvanas platinaszőke szolicica és a harmincas kameruni pasija csapkodtak, hisztiztek az ablaknál, blokkolva ezzel a teljes várakozó tömeget. Egy idegtől zilált arcú, majd' harminc kilós kollegina kijött a folyosóra, hogy rendet tegyen, de ez csak mérsékelten sikerült. Ekkorra már sikerült pár embernyit előre jutnom, de közben két csapatot betereltek elém, mert állítólag jobban siettek nálam. Végül kifizettem a szükséges összeget, majd ismét visszaálltam a becsekkoló sorba, de ez már könnyebben ment. Ezt követően ismét sorba álltam, mert szükségem volt egy reggelire. Míg falatoztam a pultot támasztva, a jobb oldalamon álló férfi rommá aprított egy hosszú kávét csészével együtt gravitációs technikát alkalmazva, de ennek csak pár cseppje érte el a cipőm szélét. Pár perccel később a bal oldalamon ácsorgó hölgy borította be a pultot vízzel és narancslével, de ezt már rezzenéstelen arccal konstatáltam, és elhagytam a viharzónát.

Már két órája vidámkodtam a reptéren, mire kiírták a járatomhoz tartó kapu számot, ahol megint csak sorban álltam, közel hetven percen keresztül. A végére nem volt egyértelműen őszinte a mosolyom, de amint feljutottam a gépre, elnyomott a buzgóság, és Ferihegyig szundítottam a fel- és leszállástól eltekintve.

Egyelőre nem érzem, hogy elegem lenne az utazgatásból, ennek örömére kedden kiugrottam hivatalos ügyben Grazba. Sokat nem tudok mesélni erről a napról, mert 2 x 3,5 órát ültem kocsiban, közben majdnem ugyanennyit irodában, de mindenképpen jelnek tekintem, hogy osztrák kollégáink egy olasz éttermet szemeltek ki ebédünk helyszínéül. ;)

P.S.: Most egy darabig maradok Magyarországban, de a blogot igyekszem folytatni. Errefelé is szoktak történni említésre méltó események ;)

A Tiraboschi-triumvirátus

Az egyetem közelében van a városi könyvtár, ami mellett minden hétköznap reggel elballagok. Pofás, de nem különösebben szép épület, de legalább becsülettel elüt a környezetétől, hiszen ez az egyetlen létesítmény egy kilométeren belül, amelynek tisztán téglaburkolata van. Ha betűt látok, elolvasom, így minden hétköznap elolvasom legalább kétszer, hogy "Biblioteca Civica A.Tiraboschi - Comune di Bergamo".

Aztán feltűnt, hogy van egy elég puccos reneszánsz stílusú kávéház a belvárosban (kb 4-5 km-re a könyvtártól), melyet a Tiraboschi Cafe névre kereszteltek. Foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy ki lehetett annyira fontos és ismert, hogy könyvtárat és kávéházat is elneveztek róla, így megkérdeztem a könyvtárlátogató barátaimat az ügyben. Tekintettel arra, hogy néhány megvont vállnál nem kerültem közelebb a megoldáshoz, önállóan kellett megoldanom a problémát.

Három eredményt kaptam:

Luca Tiraboschi, bergamoi születésű 51 éves úriember, aki történetesen az Italia 1-2, valamint a Boing TV csatornák elnöke. Könnyen lehet, hogy övé a kávéház, de szerintem nem Róla nevezték el. :P

Antonio Tiraboschi (1838-1883), nyelvész történész. Alzano Lombardoban született, de Bergamoban érte a halál, miután összegyűjtött pár könyvet, összetapsolt egy elég nagy épületet ezeknek a könyveknek a felsővárosban. Aztán 1986-ban a város vezetése úgy döntött, kicsi a könyveknek ez a ház, így összedobtak egy nagyobbat az alsóvárosban, melyet tisztelettel Antonioról neveztek el. 

Girolamo Tiraboschi (1731-1794) is eséllyel pályázhatott volna a könyvtár névadója címre, hiszen itt született, és irodalmi kritikusként tevékenykedett, továbbá Ő volt az első, aki nekiállt foglalkozni az olasz irodalom történettel. Írt néhány könyvet, melyek egyike sem ajánlott éppen egy kellemes nyári estére borozgatás mellé, hiszen 4-6 kötetes gyűjteményekről van szó, de társszerzője egy 16 kötetes szösszenetnek is, mely tisztán az addig keletkezett olasz irodalmat dolgozza fel.

Hogy ennek a három személynek a névazonosságon kívül mi köze egymáshoz, arról nem szól a fáma. Gyanús, hogy talán egyazon családfához tartoznak megfelelő távolságban, de erre vonatkozóan nem találtam információt, igaz, a könyvtárban nem kutattam. ;)

Falafel Jégeső Barátok

Ismét kaptunk a nyakunkba egy kiadós zuhét villámlással, dörgéssel, jéggel, égi háborúval. Tekintettel arra, hogy eleinte csak a telefonom volt nálam, és inkább palánkra dobáltam a szobámba való rohangálás helyett, készítettem pár fotót mobillal. :)

Aztán, mikor rendesen rázendített a rendszer és elkezdtek igazán röpködni a villámok, magamhoz vettem a fényképezőmet, és megpróbáltam a lehetetlent. Közel 250 fotót lőttem, 10-12 villámot láttam, de csak ezt a kis csenevészt sikerült lencsevégre kapnom. (Ezen a képen is dolgoztam kicsit...) De sebaj! Nem adom fel, lesz még vihar, lesznek még villámok, és előbb-utóbb csak eltalálok egyet. (Inkább, mint hogy ő találjon el engem. :P)

A vihar után csodálatosan kiderült az ég, így nem volt akadálya, hogy külső helyszínről szerezzük be a vacsorát. Falafel volt a menü, és igazán jóra sikerült. Aztán Nidal meginvitált néhányunkat egy igazi különlegességre: fahéjas fekete tea dióval tálalva. Ha jók lesztek, megpróbálom reprodukálni, igyekeztem figyelemmel kísérni a folyamatot. Azt nem ígérem, hogy friss fahéjjal fogok szolgálni Jordániából, de talán ezt megbocsátjátok nekem. ;)

Ez a fotó is a telefonommal készült, de azért a vizuálisan detektálható lényeg látható. Az ízért kóstolni kell. ;)

Csak egy kép

Nem ez a legjobb kép, ami készült a csütörtök este folyamán, de ezen mindenki rajta van, aki érdemben részt vett a rendezvényen.

Széljegyzet

Eddig is sok volt a meggyőző érv, de most már biztos, hogy Olaszországban vagyok. Csak itt fordulhat elő, hogy az egyik leglecsúszottabb fodrászatban is Lavazza színekben fut a minden higiéniát nélkülöző kávéautomata, melynek a rioi Megváltó Krisztus kicsinyített műanyag mása áll a tetején. :)

Nem vagyok épp Csipkerózsika mostanában, emellett rendesen besűrűsödött az utolsó 12 napja programja, szóval kezdek fáradni. Hétfőn Maridával, Maria Teresával és Francescával mentem vacsorázni egy pizzériába. Igazán remek hangulatban telt az este, és azt hiszem, nem csak én éreztem így. Levezetésként csatlakoztam a szokásos esti ping-pong partihoz, amit egy hajnalig tartó beszélgetés követett. Holnap egy kisebb társasággal megyünk vacsorázni az óvárosba, pénteken Elenával, Paoloval és Francescoval tervezünk egy közös pizzázást. A többit még nem látom tisztán, de még két program biztosan csatlakozni fog a jövő héthez, csak még nem ismerem a részleteket. :)

https://www.youtube.com/watch?v=tpvq8Dpw468

Vasárnapi alvilágjárás

Nem kapkodtam el a vasárnap reggeli ébredést, olyannyira nem, hogy igazából a déli csörömpölésig minden harangparti után sikerült visszaaludnom. :) 

Közel másfél órával később Simona kopogtatott az ajtómon, hogy 2-kor csatlakoznánk egy programhoz, amely keretében megtekinthető a fal alatti barlangrendszer. Ennek megörültem, és mivel ennél komolyabb bravúrt is elkövettem már életemben, 20 perc alatt elkészültem, és vártam a többieket. :P

A program szervezése erősen olaszos tüneteket mutatott, nevezetesen a találkozóhelyre menet elmehettünk volna az első cél mellett, ha nem teszünk egy 5 perces kerülőt. (Halkan hozzáteszem, hogy két programszervező jött velünk, melyek mindegyike születése óta helyi lakos, és köszönhetően annak, hogy a felsővárosba érve nem követtük őket, hanem levágtunk egy kanyart kisebb kurflit tettünk, mint ők...) Ha esetleg valakinek a korábbiakból nem derült volna ki, vagy már megfeledkezett a dologról, a felsővárosban való plusz körök, komoly plusz emelkedőket rejtenek. ;) Na de sebaj! Belefért a vasárnap délutánunkba a kóválygás is.

Az első állomás megtekintésekor kiderült, hogy nem egészen arról van itt szó, amit ígértek az erasmusos lányok. Hogy ennek a nem tökéletes nyelvismeret, vagy a nem tökéletes helyismeret volt az oka, már sosem tudjuk meg. Mindenesetre a San Giovanni földalatti lőállásnál komolyabb csalódás még nem ért. Igazából egy vizes agyagos talajú folyosó és egy XX. század második felében kibetonozott tér az egész. Két dologra alkalmas: 1. fázhatsz itt kedvedre a nyirkos sötétben; 2. veszettül összedzsuvázhatod a ruhádat, ha elcsúsznál a nedves agyagos köveken. A piros virág melletti két képen láthatjátok a lenyűgöző folyosót, és az őszinte felháborodást, melyet Mehdi, Simona és Raffaele mutat be. ;)

Következő megállónk nagyságrendekkel emelte a program minőségét, bár az elnevezéssel problémáink akadtak. Lantro szökőkútnak hívják ugyanis a helyet, mely valójában egy félelmetesen jól megtervezett ciszterna a X. század elejéről. A kollázs jobb felső sarkának 3 képén láthatjátok a fő vízgyűjtőt, amelynek kb 400 köbméter a kapacitása. A ciszternát két patak táplálja, a Lantro, és a San Francesco. A rendszerről sajnos nem találtam digitálisan elérhető összerakási rajzot, de akit érdekel, látogasson el ide, és lesse meg a bejárat előtt felfüggesztett példányt. :D

A túránk kisebb szuicid beütéssel folytatódott, hiszen 30-an battyogtunk az olaszosan forgalmas, két oldalról kőfallal határolt úttesten, de ismereteim szerint veszteség nélkül átvészeltük a dolgot, és csak egy-két sofőrnek a szájáról tudtam leolvasni a bűvös v-szót. ;)

Így érkeztünk el túránk utolsó hivatalos céljához, a San Michele lőálláshoz, ami mostanra spagetti cseppkő-barlanggá alakult. Az erről készül fotókat a kollázs legalján találjátok.

Mindezek után visszamentünk a találkozási pontra, mert történetesen itt található a felsőváros legjobb cukrászdája, és úgy éreztük, megérdemlünk egy felsőkategóriás fagylaltot. Az estét levezettük egy könnyed vacsorával, melynek desszertjéül egy 3 órás ping-pong party szolgált. Ezek után még beszélgettünk hajnalig, az élet nagy kérdésiről, a világmindenségről, meg minden ezekhez kapcsolódó dologról. ;)

Ui.: Egyes képek megtekinthetőek facebook-on is ;)

"There is nothing strange, there is nothing wierd, there is no wo-wo. It is just beautiful physics."

Valamelyik nap Flaviaval beszélgettem a pékségben, míg vacsoráztam. Mivel Ő nagyon álmos volt, ám a munkaideje még tartott, én pedig remek hangulatban voltam, kitűnően elszórakoztattuk egymást. Előkaptam pár említésre méltó darabot a természettel kapcsolatos funny fact gyűjteményemből, illetve megvitattuk az olykor betévedő fura vásárlók antiszociális vonásait. :) Emellett, Flavia említett egy, a BBC-n igen népszerű brit fizikust, aki alkalomadtán okosítja a nagyérdeműt földi halandók számára is érthető módon, így rákerestem az érintettre.

Prof. Brian Cox, egy 46 éves részecskefizikus, aki a University of Manchester professzora, illetve a CERN ATLAS Experiment kutatócsoportjának tagja (a.k.a. azon őrültek egyik csoportja, akik megtalálták a Higgs-bozont). Mindemellett kicsit olyan, mint David Attenborough, aki folyamatosan oktatja a német, mégpedig élvezhető formában. :)

Ez a fotoapparat arra hivatott, hogy fényképet készítsen az LHC-ben (Large Hadron Collider) futkosó és ütköző részecskékről.

Van a BBC-n egy olyan műsor, ahol egy-egy brit természettudós tart tanórát, és az előadás közönségébe meghívnak brit hírességeket. (Miért nem tudtuk ezt a licenszet megszerezni a valóságsók és egyéb celebgyárak helyett...)

Akinek van szabad 58:27 perce és ért angolul, feltétlenül nézze meg az alábbi linken szereplő videót, mert igazán tanulságos és még szórakoztató is.

https://www.youtube.com/watch?v=5TQ28aA9gGo

Spoiler alert!!!!

Akinek még ennyi nem lenne elég, annak elárulom, hogy az előadás során kiderül, hogy viselkednek az elektronok, hogy lehetséges, hogy a 99.9999999999999%-ban üres atomok által alkotott világban is képesek vagyunk megállni az 5. emelet padlóján, stb.

A drágát és szépet kedvelők számára kecsegtető lehet, hogy az egyik központi szereplő az Oppenheimer Gyémánt, mely hivatalosan 253.7 karát, de előkerül a BPM 37093, más néven V886 Centauri bolygó is, akit a barátai csak Lucy-nek szólítanak, mely gyakorlatilag egy 5x10^29 kg tömegű, kb 10^34 karátnyi gyémánt tömb. (Nem kell aggódni, 53 fényévre van innen, nem valószínű, hogy a héten ellopják...) ;)