Vasárnapi alvilágjárás

Nem kapkodtam el a vasárnap reggeli ébredést, olyannyira nem, hogy igazából a déli csörömpölésig minden harangparti után sikerült visszaaludnom. :) 

Közel másfél órával később Simona kopogtatott az ajtómon, hogy 2-kor csatlakoznánk egy programhoz, amely keretében megtekinthető a fal alatti barlangrendszer. Ennek megörültem, és mivel ennél komolyabb bravúrt is elkövettem már életemben, 20 perc alatt elkészültem, és vártam a többieket. :P

A program szervezése erősen olaszos tüneteket mutatott, nevezetesen a találkozóhelyre menet elmehettünk volna az első cél mellett, ha nem teszünk egy 5 perces kerülőt. (Halkan hozzáteszem, hogy két programszervező jött velünk, melyek mindegyike születése óta helyi lakos, és köszönhetően annak, hogy a felsővárosba érve nem követtük őket, hanem levágtunk egy kanyart kisebb kurflit tettünk, mint ők...) Ha esetleg valakinek a korábbiakból nem derült volna ki, vagy már megfeledkezett a dologról, a felsővárosban való plusz körök, komoly plusz emelkedőket rejtenek. ;) Na de sebaj! Belefért a vasárnap délutánunkba a kóválygás is.

Az első állomás megtekintésekor kiderült, hogy nem egészen arról van itt szó, amit ígértek az erasmusos lányok. Hogy ennek a nem tökéletes nyelvismeret, vagy a nem tökéletes helyismeret volt az oka, már sosem tudjuk meg. Mindenesetre a San Giovanni földalatti lőállásnál komolyabb csalódás még nem ért. Igazából egy vizes agyagos talajú folyosó és egy XX. század második felében kibetonozott tér az egész. Két dologra alkalmas: 1. fázhatsz itt kedvedre a nyirkos sötétben; 2. veszettül összedzsuvázhatod a ruhádat, ha elcsúsznál a nedves agyagos köveken. A piros virág melletti két képen láthatjátok a lenyűgöző folyosót, és az őszinte felháborodást, melyet Mehdi, Simona és Raffaele mutat be. ;)

Következő megállónk nagyságrendekkel emelte a program minőségét, bár az elnevezéssel problémáink akadtak. Lantro szökőkútnak hívják ugyanis a helyet, mely valójában egy félelmetesen jól megtervezett ciszterna a X. század elejéről. A kollázs jobb felső sarkának 3 képén láthatjátok a fő vízgyűjtőt, amelynek kb 400 köbméter a kapacitása. A ciszternát két patak táplálja, a Lantro, és a San Francesco. A rendszerről sajnos nem találtam digitálisan elérhető összerakási rajzot, de akit érdekel, látogasson el ide, és lesse meg a bejárat előtt felfüggesztett példányt. :D

A túránk kisebb szuicid beütéssel folytatódott, hiszen 30-an battyogtunk az olaszosan forgalmas, két oldalról kőfallal határolt úttesten, de ismereteim szerint veszteség nélkül átvészeltük a dolgot, és csak egy-két sofőrnek a szájáról tudtam leolvasni a bűvös v-szót. ;)

Így érkeztünk el túránk utolsó hivatalos céljához, a San Michele lőálláshoz, ami mostanra spagetti cseppkő-barlanggá alakult. Az erről készül fotókat a kollázs legalján találjátok.

Mindezek után visszamentünk a találkozási pontra, mert történetesen itt található a felsőváros legjobb cukrászdája, és úgy éreztük, megérdemlünk egy felsőkategóriás fagylaltot. Az estét levezettük egy könnyed vacsorával, melynek desszertjéül egy 3 órás ping-pong party szolgált. Ezek után még beszélgettünk hajnalig, az élet nagy kérdésiről, a világmindenségről, meg minden ezekhez kapcsolódó dologról. ;)

Ui.: Egyes képek megtekinthetőek facebook-on is ;)