"Köszönöm"

Ha tetszett az alma még valamikor a blog elején, akkor most ehhez mit szóltok?

Annak örömére leptem meg magam ezzel a kis dobozka eperrel - ami csak egy kicsit finomabb, mint amilyennek látszik -, hogy sikerült közel 3,5 km-eresre növelnem a futókörömet, amelyet most is Kelly Clarkson motiváló társaságában teljesítettem. Íme:

Mindez pedig nem valósulhatott volna meg azon szívmelengető esemény nélkül, amelyet ebédidőben sikerült átélnem. Az történt ugyanis, hogy a már törzshelynek minősülő bárba mentem, hogy magamhoz vegyek valami olaszos ebédet. Itt már tudják, hogy csak kicsit vágom az olaszt, hogy a szemben lévő épületben tanulok és dolgozom, és már azt is megbeszéltük, hogy Magyarországról érkeztem. Az egyik lány hozta ki nekem a kávét a pizzám után, aki a bárpultban dolgozik, emellett platinaszőke, felvarrt frizurával, néhány tetkóval és csontsovány testalkattal rendelkezik, ám nagyon kedves. Megköszöntem a kávét olaszul, mint általában, majd rám nézett, mosolygott, és a következőket mondta:

"Are you Hungarian? - Then 'Köszönöm'!"

Annyira jól esett, hogy mindegy is volt, hogy alakul tovább a nap, jó lesz, és kész! ;) Hát! Így is lett! :)

Kondenzációs magvakra kicsapódott H2O cseppecskék

Látom a szemeteken, hogy ott lappang bennetek a kérdés: "Hova lettek a felhőfotók???? Ez a csaj folyton felhőkről készít fényképeket, de mióta megérkezett, egyet sem lőtt."

Nos, ez csak részben az én hibám. Voltak ugyan felhők az égen, de olyan igazán szépen megvilágított, portréra alkalmas példány nem sok. Mit fotózzak egy nimbostratuson szakadó esőben?

De, ahogy tanult barátom szokta mondani, ami késik, az eljön, szóval íme egy kis összeállítás legkedvesebb fotómodelljeimről. :)

Itt aztán van tobzódás: comulus fractus, cirrus spissatus, antropogén cirrus, de talán még cirrocumulus is (a templomtorony és a belógó háztetőket tekintsétek bónusznak). Alig pár percig viselkedett ilyen szépen az ég, így csak az ablakomból örökítettem meg az eseményt. :)

Belőlem is megárt a sok, úgyhogy mára ennyit! ;)

Minden jó, ha jó a vége! :)

Rendhagyó módon kipróbáltam az egyetemi menzát ebédidőben. Megkérdeztem Paolot, merre kell mennem, meg is kaptam a választ: balra, jobbra, végig, fel a négy lépcsőn, kicsit tovább, aztán jobbra le. Csak egy emelettel mentem tovább a kelleténél, így kiérkeztem az utcára, de mivel gyanús volt, hogy ez nem annyira ebédlő formájú, mint annak lennie kéne, hát visszaindultam. Másodszorra már ment is minden, mint a karikacsapás. Sorba sem kellett állnom, de azért az activity-ben szerzett tapasztalataimra nagy szükség volt. Megbeszéltem a hölggyel, hogy tésztát csak abban az esetben kérek, ha nem csípős. Mondta, hogy ez ugyan csípős, de hoznak nekem nem csípőset, ha azt szeretném. Hálásan megköszöntem, és elfogadtam az ajánlatot. (Pedig itt nem is vagyok törzsvendég!) Második fogásnak valami saslik szerű dolgot választottam, és ugyan nem valószínű, hogy rendszeres fogyasztója leszek a menzai ételeknek, de kedvesség terén lenne mit tanulni az olaszoktól...

Délutánra valami rettenet megtámadta a böngészőmet, és szerény képességeim számára kiirthatatlannak bizonyult. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy addig kell orvosolni a problémát, amíg a vezetékes net rendelkezésre áll, mert a koleszos wifi küzd némi stabilitási nehézséggel. Gondoltam, lekapom a chrome-ot, aztán újra telepítem a lelkét. Ezt a tervet egyetlen dolog rúghatja fel, az internet explorer... Fel is rúgta, egyem a szívét. Miután negyedszerre is újraindítottam a gépet, mert "the internet explorer is not responding", vagy "the internet explorer is experiencing some technical difficulties", esetleg "Huston, we have a problem", stb, sikerült egyáltalán megnyitni a google keresőt az ie keretein belül. Néhány facepalm, megannyi őszhajszál és egy csipetnyi idegrendszer-felforrósodás után sikerült a művelet, és még a beteg is túlélte! :)

Az átütő siker után még csak esélyt sem akartam adni a kudarcnak, így összecsomagoltam és eljöttem (vagy visszautaztam Bécsbe, ki tudja!? :D).

A napom levezető és nyugtató eleme a futás lenne, de vigasztalhatatlanul szakad az eső, így szerintem marad egy NBA meccs felvételről edzés helyett. :)

Hoztam azért Nektek mára is egy vidámságot, John Lemon és Lawrence d'Arabica után egy híres történelmi románc két szereplőjét:

Fura idegen

Momentán olyan vagyok, mint egy nagyi, csak hiányzik mellőlem a gurulós cekker. Bizonyára közeledhet erre valami frontféle légköri képződmény, mert minden egykor törött csontom jelzi felém nem tetszését ezzel kapcsolatban. Ne aggódjatok! Nem most csöppentem bele a frontérzékeny sérülésekkel foglalkozó szektorba, ráadásul ez még mindig szerényebb hely, mint a Fradi B-közép, szóval tudom kezelni a helyzetet. :)

Már tegnap is kisebb válsághelyzet alakult ki a bárban, ahol ebédelni szoktam, de mára mindez csak fokozódott. Tegnap még kaptam egy kis asztalkát, ahol elfogyaszthattam a sonkás pizzámat és a jól megérdemelt "normális kávémat" (caffé normal [az "é"-n ellenkező irányba dől a vessző, mert nyíltan ejtjük, csak nem találtam ilyet a billentyűzeten, de nem venném a szívemre, ha rosszul tanulnátok meg] = presszó kávé), ma viszont már csak a bárpult mellett kaptam lehetőséget a táplálkozásra, de legalább egy széket húzhattam magam alá. :) Stipistopolták az egész bárt a frissen diplomázottak és családjaik, de a törzsvendég lét előnye, hogy egy tányérnyi helyet mindig találnak az embernek. Itt a bárpultnál minden dolgozóból előtört a kíváncsiság: "Ki ez a fura idegen, aki harmadik hete itt ebédel, de alig beszéli az olaszt?" Azért annyira érti ez a fura idegen a nyelvet, hogy tudja, mikor és mit beszélnek róla, de semmi csúnyát nem mondtak. ;) Később annyira felbátorodtak, hogy tőlem is megkérdezték, hogy nyaralok-e, vagy mit keresek itt. Én meg annyira jófej voltam, hogy olaszul válaszoltam a kérdésre. De cserébe megtudtam, hogy a pincérfiút Paolonak hívják, szóval kvittek vagyunk. ;)

Innentől viszont halálra lett ítélve a napom, mert elszállt belőlem szinte minden munkakedv. Tudom, ez a legjobb családokban is megesik olykor-olykor, így szakirodalom olvasásával ütöttem el a délutánt, hogy mégse tűnjek egy fölösleges törött széklábnak.

Örömmel jelenthetem, hogy már csak alig több mint 76 óra, és szombatra fordul a naptár!!! (De ki számolja?!) :D

Legyetek jók!

Puszi Mindenkinek

Helpdesk

Már Zorro-val indult a napom az irodában. A tegnapi fáradalmak után betántorogtam hajnali 9:05-kor, nagyjából ekkorra végzett a takarítónéni a reggeli felmosással, és csúnyán is nézett rám, hogy mit keresek itt ilyenkor, csak összejárkálom a folyosót. Igyekeztem a legkevesebb felfordulást okozva kinyitni az iroda ajtaját, amikor egy barna hajú Dr. Hodgins forma srác kétségbeesett arccal kezdett hozzám olaszul beszélni. Sejtettem, hogy keres valamit, sőt azt is kivettem, hogy egy irodát, de azt már nem értettem, melyiket. Az egész egyetemen összesen három irodáról tudom, hogy kik tartoznak hozzá, de azért segítő szándékkal felajánlottam, hogy amennyiben elmondja angolul, van esélyünk egy hajszállal több sikerre. Ő azonban a post grad. irodát kereste, amiről azt sem gondoltam volna, hogy egyáltalán létezik, de nagyon hálásan megköszönte, hogy legalább megpróbáltam Neki segíteni, ráadásul pitymallatkor. Ettől a perctől vált információs pulttá az irodánk, de hála Istennek, Elena sokkal közelebb ül az ajtóhoz, ráadásul a nyelvet is beszéli, sőt, többet tud az irodákról, mint én, így készséggel útba igazított minden érdeklődőt. Én a nyelvtani szempontból kevésbé kötött feladatokból igyekeztem aktívan kivenni a részem, mint pl visszaadtam egy hölgy éppen az orrom előtt elejtett kulcscsomóját, felvettem egy őszinte gyermeki dühből földhöz vágott cumit, illetve párszor megtartottam az ajtót az áramló tömegnek. :Z

Mikor hazaértem, megdöbbenve olvastam a liftajtóra helyezett kis papíron, hogy a ma estére tervezett dékáni látogatás, előre nem várt elfoglaltságok miatt elmarad. Bánatomban átöltöztem, és nekivágtam azóta kicsit meghosszított futókörömnek, és majd belepusztultam a hegybe, de végül legyőztem. ;) Nyilván mindnyájatokat érdekli, mit hallgatok futás közben, én meg - mint ez pár sorral feljebb már kiderült - éppen nagyon jófej hangulatban vagyok, így megosztom Veletek ezt a nélkülözhetetlen információt:

http://www.youtube.com/watch?v=cRM70Jw7F4M

Szóval erre szoktam elkerülni a tüdőbajt, de nem tudom pontosan, kinek/minek szól momentán... Tételezzük fel, hogy magának a Futásnak küldöm ezt a dalt, hiszen van egy erőteljes "se Veled - se nélküled" vonása a kettőnk közötti kapcsolatnak! ;) (A részleteket majd kibeszélem magamból a pszichológusnál :D)

Nyereményjáték

Gondoltam, ma csendes napot tartok...

Ez nem egyszerű feladat, ha az ember egy papírfalú olasz kollégiumban él, és az udvar túloldalán egy zeneiskola található. A szobám leghosszabb falának túloldalán elvileg két leányzó lakik, de néha (azaz, minden második este) bulit csapnak a barátnőikkel. Még nem tudtam eldönteni, hogy fekete olaszok, akik franciául tanulnak, vagy fekete franciák, akik már elég régóta olasz nyelvterületen élnek, de a zajterhelés szempontjából igazából mindegy is. Egészen pontosan hajnali 2:10-kor értek haza a szemben lakó olasz srácok társaságában, és még a folyosón megbeszéltek valami halaszthatatlant, mindezt természetesen a torkuk szakadtából üvöltve ékes olasz nyelven.

Reggel 10-kor szokásához híven beindult a harangparti. A környék összes harangja elkezd valamit zenélni, vagy "csak" kongatni. Mennyei élmény! Gondoltam, ha már ennyire beindult az élet, én is felkelek, de nem sietek sehova. Kedves szomszédaim dél körül térhettek magukhoz, mert akkor elkezdtek zenét hallgatni. Kedvenceik között szerepel az összes aktuális szívszaggató szerelmes olasz pop.

Ebéd után, terveztem hallgatni némi zenét magam is, de kicsit szociálisabb formában, fülhallgatón keresztül. Ekkor azonban elkezdődött a zongoraóra, melyen egy keveset gyakorolt kolléga játszott nem éppen mozarti minőségben. Ezt egy zenekari próba követte, de akkorra nekem már teljesen mindegy volt.

Vacsorázni kimentem egy helyre, ahol általában alig van ember, egy igen picurka utcácskáról nyílik, és még egyébként sem volt vacsora idő az olaszoknak. Kértem egy hot dog-ot (echte olasz kaja), és felment a galériára, hogy lecsüccsenjek. Egy kétéves forma és egy majdnem egy esztendős kislány tépte egymás haját és visított tiszta szívből, míg kellemesen elfogyasztottam a vacsorámat.

Azért volt sikeresebb része is a napomnak. Elhatároztam ugyanis reggel a haranglárma közepén, hogy megtanulok olaszul, és ennek neki is álltam. A hivatalos statisztika szerint 101 szót tanultam meg idáig, így már probléma nélkül el tudom mondani például, hogy "az oroszlán nem eszik pingvint". :)

Hoztam Nektek egy feladványt, hátha erre vágytok! :) A helyes és a legfantáziadúsabb megfejtésért is jár valami ajándék!

A kérdés pedig annyi: Mi látható a fotón?

A megfejtéseket szeretettel várom a megjegyzések között, vagy akár emailen, skype-on, g-talk-on, sms-ben, whatever... :)

Random épületek

Gyorsan essünk túl a napom még fel nem dolgozott eseményén: a futóköröm végén két fekete símaszkos termetes férfi sietett ki a boltból az amúgy igen kicsiny fekete autójához egy fehér zacskó társaságában. Nem úgy néztek ki, mint, akik éppen a szeretetszolgálathoz igyekeznek. :S

De, hogy ne ez maradjon meg emlékezetünkben a mai napról, hoztam Nektek két igen zsúfolt képkollázst. Ma random túrára indultam, miután befejeztem a mosás, takarítás, ruhahajtogatás tevékenységeket. :)

Nem nagyon tudok okosságokat mondani ezekről a képekről, mert az épületek többsége magánház, a citta altaról már annyit meséltem, hogy lassan unjátok (felső hosszú kép), a templomról pedig egyelőre nem tudok semmit, de majd idővel meglesem közelebbről is. :) A legalsó sor utolsó képén láthatjátok Antonio Locatellit, aki a XX. század legelején élt, pilóta és újságíró volt, Gabriele d'Annunzio repülőszázadának tagjaként harcolt az osztrákok ellen, majd parlamenti képviselő lett belőle. 1924-ben megkísérelte átrepülni az Altanti-óceánt, de ez a projekt nem lett maradéktalanul sikeres, Grönland partjainál ugyanis leparancsolták az égből, de az életét azért megmentették. :)

Hasonló a helyzet ezekkel a képekkel is, mármint, hogy nem tudok róluk sokat. Azért felhívnám a figyelmet a jobb szélső középső képre. Valószínűleg nem jól kivehető ilyen kicsiben, de a gyalogos bejáratot egy kőből készült ión oszlop-pár keretezi, erősen felkavaró érzéseket okozva ezzel az emberben, aki "megcsodálná" a kerítés mögött megbúvó - szó szerint - lépcsőházat.

Igaz, ennél sokkal rútabb teremtés a naplemente jobb felső sarkánál éktelenkedő építmény, ami valami koncertteremféle, és telibe Giuseppe Garibaldi jobb oldalán található.

Ma végre bejutottam abba a templomba, aminek tornya látszik az ablakomból, és minden hétköznap elmegyek mellette kétszer. Ennek egyik belső oszlopfője pózol a kollázs jobb alsó sarkában. Nem éppen kicsi ez a templom, de becsülettel be van szorítva sikátorok közé. :)

Ennyit tudtam mondani a mai napról... kicsit elfáradtam... ;)

Fények az esőben

Megint eljött a péntek! :) Ráadásul magával hozta ide a felhős-esős-szottyos időt, de remélem, holnapra ennek már csak nyomati láthatjuk.

De, hogy lássátok, milyen vagyok, a körülmények ellenére felcaplattam fényképezővel a kabátom alatt a tegnap futás közben kiszemelt helyre, hogy lőjek pár képet az kivilágított alsóvárosról. Ilyen időben nem sok az ember sikerélménye, de ha eleget próbálkozik, meg lesz az eredmény. Nem lesz olyan %-a, mint Michael Jordan-nek fénykorában, de nem is vagyok éppen Nike reklámarc. :P

Íme! Szerintem ez lett a legjobb az összes közül. :) Tudom, némi nemnulla szöget zár be a horizonttal, de nem akartam kiegyenesíteni, mert így szerintem jobb a bukéja.

Tegnapról is hoztam nektek egy képet, mert találtam valamit az ablakban, amikor hazaértem. Egészen pontosan ezt:

:)

Ez nem lett éppen egy telenovella, de nekem is péntek van! ;)

Puszi

Közlekedési "kultúra"

Az olaszok kulturális háttere mindenképpen pontszerző helyet érne el világversenyen, ez nem vitás. De a közlekedési kultúrájuk inkább hírhedt, mint híres. Ők megmaradtak a Ben Hur című filmben is szépen bemutatott kocsiversenyeknél. Bizonyára többen tapasztaltátok már ti is, hogy itt csak akkor kaphat az ember jogosítványt, ha egyszerre tudja nyomni a dudát és a gázt, és ha mindeközben még gesztikulálva képes magyarázni a telefonban, hogy mindenki mekkora hülye, még plusz pont is jár. Ugyanez a helyzet a gyalogos közlekedésben. Egyetlen szabály létezik: 100%-ig hagyd figyelmen kívül a többieket (a "sz*rj le mindenki mást" kicsit erős lett volna leírva). Ez igaz akkor is, ha bámészkodsz a másfél személy széles járdán harmadmagaddal, és arra téved egy babakocsi anyukával, sőt, ebben az esetben még a közelgő hiperlassú idős hölgyet is leszólítjuk, még nehezebb legyen átvergődni személyi sérülés nélkül a tömegen. Külön kedvenceim - bár ezek akár pestiek is lehetnének - a random irányokban andalgó, majd hirtelen megtorpanó bámészkodók, akik esetén megbecsülhetetlen a személyekben keletkező várható kár mértéke.

A szociálisan kifinomult közlekedés mellett még egy rendkívüli képessége van a helyi gyalogosoknak, nevezetesen a magamfajta idegen diszkrét megbámulása. Ez azt jelenti, hogy az amúgy is kiszámíthatatlan mozgású egyének, képesek azért is megtorpanni hirtelen, hogy kétszer-háromszor jó alaposan végignézzék az embert a cipője talpától a feje tetejéig. Ennek a viselkedésformának hatalmas előnye, hogy amíg tart a megbámulós sokkhatás, jó eséllyel zavartalanul kikerülhetőek! :)

Mindezek ellenére ma arra is rászántam magam, hogy fussak egyet. Az útvonalat alább találjátok.

A-ból C-be futottam B-n keresztül és vissza. Nem vészes a táv, mindösszesen 2 km, de azzal az aprósággal megfűszerezve, hogy B-től C-ig gyakorlatilag folyamatosan emelkedik. Nincsenek pontos adataim a tengerszint feletti magasságról, de a város legmélyebb és legmagasabb pontja között van 450 m különbség, én meg valahol kb félúton lakom a kettő között, szóval tfh. 225 m magasan. A Porta di San Giacomoig kaptattam fel, ami pedig kb félúton van a kolesz és a csúcs között, tehát kb 335 m-en. Ez azt jelenti, hogy kb 110 m szintkülönbséget kellett felfutnom, meg ugyanennyit le. (Pythagoras tanai alapján végzett számításaim szerint átlagosan 8%-os az emelkedő B-től C-be.) :)

Útvonaltervezés arcképcsarnokkal

A mai napom annyira jellegtelenül alakult (legalábbis az eddigiekhez képest), hogy keresnem kellett Nektek valamit, hogy ma se maradjatok blogbejegyzés nélkül. :)

Ugyebár pár szót mondtam már Giuseppe Garibaldiról, a XIX. század nagy olasz hadvezéréről. Ráadásul minden reggeli sétám a Róla elnevezett úton kezdődik, így gyors és tág asszociációval jutottam San Alessandro-hoz. Ő Bergamo patrónusa, aki a III. század végén élt, és ennek megfelelően kevés részlet ismert a magánéletéről, pedig római helytartó volt itt a környéken. Mivel katolikusnak vallotta magát, elkezdték üldözni becsülettel. Túlélte a tizedelést, majd Milánóba szökött, ahol elfogták. Szent Fidelis meglátogatta a börtönben, sőt, még meg is szöktette, így Comoba került, de ott is elfogták. Milánóba hurcolták, ahol másodszor is lefejezés általi halálra ítélték. A hóhér azonban elnézte a dolgot, így túlélte a kivégzést, szóval megint bebörtönözték. Onnan megint megszökött, és Bergamoba menekült. Ott az egyik helyi fejes elbújtatta, de barátunk rendszeresen prédikált, így megint elfogták, és most már aztán 303-ban tényleg lefejezték egy azóta igen jelessé vált napon, augusztus 26-án. ;)

Nem mellesleg a via G. Garibaldiról balra kanyarodva szoktam a via San Alessandrora érkezni, és azon végigbattyogni, majd folytatni utamat a via San Bernardinon. Őt úgy ismerhetjük, hogy Sienai Szent Bernardin, aki ugyan a XIV. század legvégén született, de életének fontosabb eseményeit már a XV. században élte át. Nemes családból származott, jogot tanult, aztán - ahogy ez a szentekkel lenni szokott - megtért. Ferences rendi szerzetes volt, aki sokat dolgozott azért, hogy a szerzetesek tanuljanak, művelődjenek, és ne elégedjenek meg a "szent a műveletlenséggel". 300 obszerváns kolostor alapítás fűződik a nevéhez. Háromszor akarták püspökké tenni, de mindhárom alkalommal alázattal nemet mondott a felkérésre. Egyébként ugyanennyiszer emeltek ellene vádat a pápánál és zsinatokon, hogy saját vallási irányzatot teremtett, mert egy kis pajzzsal a kezében prédikált, amin az IHS monogram szerepelt, és ez többeknek megtetszett, így felfestették a házfalra. Mindháromszor felmentették a vádak alól.

Mai utolsó blogszereplőnk Giovan Battista Caniana, mivel az egyetem Gazdaság- és Jogtudományi Fakultása a via dei Canianan található. Róla annyit sikerült kiderítenem, hogy a XVII-XVIII. század fordulóján élt, szobrász volt, akinek az apja is szobrász volt. :)

Ennyit mára! :)

Legyetek jók!

Késői üzenet

Szervusztok! :)

Igazán aktív, ám kellemes napot tudhatok a hátam mögött.

Megtudtam, hogy a rendező-koreográfust - akitől minden reggel kapok egy kávét és egy csokis croissont-t - Tonionak hívják, sőt, megtudtam egy helyi idős hölgytől ugyanebben a kávézóban (igaz, ezt még tegnap), hogy épp az orvoshoz készül a San Tomasso kórházba, mert valamelyik barátnője egyszer elment az orvoshoz, aki megnyugtatta, hogy semmi baja, és egy év múlva meghalt valami tüdőrettenetben, pedig még csak 85 éves volt. (Nyilván nem ez a szívderítő része a sztorinak, de azért kacsintós kuncogásra ad okot, hogy a néni sosem jött rá, hogy nem beszélek olaszul. De persze nem is érdekelte, hiszen Ő csak el akarta mesélni valakinek a történetet. Zorro meg vállal szociális foglalkozásokat is a reggeli kávé mellé. :Z)

Délelőtt sikerült beszélnem Maria Teresaval, és úgy tűnik, találtunk egy olyan problémát, amin dolgoztak már, de érdemes tovább gondolni kicsit, és átültetni az én "kertembe". :) Így aztán rajzolgattam egész nap. 

Délben szereztem John Lemon mellé egy méltó párt - Lawrence d'Arabica, és rájöttem, hogy ebből egy teljes sorozat létezik, így előtört belőlem a gyűjtőszenvedély... :$

Vacsorázni együtt mentem egy étterembe egy PhD-s társasággal: Paolo, Sabine, Marco (olaszok), egy kameruni és egy etióp srác, meg én. Mivel a pizzéria étlapján nagyjából 250 féle pizza szerepel, fordítottunk időt a választásra, de megérte. Remek volt a hangulat, beszélgettünk, nevetgéltünk, megváltottuk a világot, meg ilyenek, tudjátok!? ;)

Ezért is jelentkezem ma ilyen későn, de remélem, elnézitek nekem! :$ Ráadásul épp Korda György olasz női reinkarnációja üvölti a tv-ben, hogy "Ti amo - ti amo - ti amo - ti amo". Ilyen hangulatban érdemes blogbejegyzést írni! :D

Kacajban gazdag nap

Szervusztok Drágáim!

Örömmel jelenthetem be, hogy ma elértük, sőt át is léptük az 500 oldalmegjelenítést a blog statisztikái szerint! Hip-hip Hurrá! :)

Emellett még azt is el tudom mondani, hogy egy felhőtlen vidámkodásba torkollt esős napot tudhatunk a hátunk mögött, mivel egykori lakótársam és jóbarátnőm, Ági, valamit kedves barátja, Andris meglátogattak itt a tornyok között. :) Hármasban végigjártuk a felső várost, és közben igazán jól szórakoztunk.

Az első kép szerintem kellően mutatja, mennyire barátságos időben kezdtük a napot. :) Alatta pár név és évszám található, amely egy márványtábla részét képezi, amelyen fel van sorolva az összes bergamoi püspök a IV. századtól 2009-ig. Lássatok csodát, 1260-1272 magyar volt a város püspöke! (Ismét zúg a tapsvihar!)

A harmadik kép az a bizonyos keresztelőkápolna, amit az évszázadok során ki-bepakoltak a dómból, amelynek belső terét megleshetitek az felső sor jobb széle felé.

Voltunk még madárlesen, megtaláltuk a maradék két városkaput: a középtájon található igen szürke kép készült a Porta di San Alessandroról, az alsó sor második képe pedig a Porta Garibaldiról (Porta di San Lorenzo) - igaz, csak hátulról.

A középső vörösbe hajló barackszínű épület Donizetti szülőháza. Nem elhanyagolható sem a mérete, sem a panorámája, bár bizonyára bosszantó lehetett minden ilyen nap, amikor a lábuk előtt elterülő város helyett csak a fehér felhők voltak láthatók! ;)

A felső város talán legmagasabb pontján található a Parco delle Rimembranze, melynek kapuja, belseje, növényzete és környéke látható a felső két sorban. Felhívnám a figyelmet a felső sor utolsó előtti képére, melyen az az épületkomplexum és templom áll, amelyről szombaton meséltem. (XIII-XVIII. századi elemekből áll, tartozik hozzá egy gigantikus üres, kicsit lelakott templom, vélhetően San Agostinonak szentelve, stb.)

A kövirózsa alatti kép egész szépen illusztrálja, miért hívják olykor Bergamot a tornyok városának. :)

Rendhagyó módon olyan kékollázzsal is tudok ma szolgálni, amin ismerős arcokat lehet felfedezni.

Voltunk a Porta di San Giacomo-nál (amihez értelem szerűen a via San Alessandro vezet fel), az Orto Botaniconál (mert ugyebár be nem tudtunk menni, hiszen múzeumi ünnepnap, ismertebb nevén hétfő van), megnéztük a piazza Vecchia-t és templomait, megtudtuk, hogy Bergamoban született XXIII. János pápa, és megkóstoltuk azt a sárga csodát, amely középen virít. :)

Zorro és a divat

Üdvözlöm a Kis Csapatot!

Itt ma annyira minősíthetetlenül nyirkos, esős és szürke idő volt, hogy csak ebéd és vacsora címen hagytam el az épületet, akkor is szigorúan a tűzpiros esernyőm társaságában. Két dolog azért kiderült ez alatt a kétszer egy óra séta alatt: 1. a Zorro-énem velem jött Bergamoba is; 2. Milánó elég messze van ahhoz, hogy egyeseket a legkevésbé se zavarjon az igényes divat.

A 2. pont a rázósabb. Tegnap este láttam ilyet először, de gondoltam, minden városban élnek a szokatlannál is szokatlanabbak, kell az olyan is mindenhova. De ma este belefutottam még három, 60-at taposó nagyon nagypolgári platinaszőkébe, akiken földig érő bunda virított. Ezzel még nem is lenne baj, hiszen 12-13 °C-ban teljesen érthető, hogy az ember egyébként fázna. Na de a fazon! Mármint a kabát fazonja... mindenki üljön le, és kapaszkodjon meg valamibe...

Mint egy fürdőköpeny. Kicsit más az esése, mert nem annyira merev anyag, mint a frottír, de ugyanúgy kell szépen megkötni csomóra a szintén szőrméből készült övet.

Két kérdésem lenne: Mennyi időt és energiát vett el ez a csoda a tervező életéből? Ki az a *#?\%, aki - ha már megengedheti magának - az összes környező szőrmebundából ezt a stílust választja?

Az 1. ponthoz pedig mindösszesen ennyit tudnék hozzáfűzni:

:)

Modellt állt nekem egy lúd

Találtam az asztalomon egy üveg rumot. Az olaszok szoros nyelvrokonságban állnak a kubaiakkal, ráadásul mindkét nép rajong a sziesztáért, továbbá hétvége van, sőt ugyebár a rum is orvosság, így a kedves egészségetekre iszom! Csirio! :)

Közben mutatok pár képet, meg mesélek is róluk pár szót, nehogy nekem hasznos információ nélkül maradjatok szombat estére.

Mint említettem már korábban, elég sok dolgoz elneveztek errefelé Donizettiről, ilyen például a legnagyobb színház is, ezt a középső sor első képén láthatjátok, mellette pedig egy igen bájos kis tóval díszített kertecske található egy nem apró, de feltűnő szoborkompozícióval, amely szintén a város Donizetti iránti tiszteletét hívatott kifejezni.

A jobb felső sarokban egy igazán pazar kastély felső két emelete látható. Valamilyen városi/tartományi hivatalnak ad otthont, de akkora épület, és akkora helyre van bezsúfolva, hogy nem tudtam az egészet lefotózni.

A liba és a fölötte lévő két kép a Parco Marenziben készült. Városi gyerek lévén ilyen közelről kerítés nélkül még sosem kerültem libához, így meg is lepett, hogy modellt állt a kedvemért! :) Van pár park így bedobálva a város közepébe, ahova be lehet menni sétálni, leülni a padokra friss levegőt szívni, egyes parkokban lehet kutyát is sétáltatni, vagy van benne játszótér a gyerekeknek, ilyenek. Ebben például csak sétálni lehet, meg csendesen fotózni, ha ezzel nem zavarod a többieket.

Az alsó sor közepén láthatjátok Giacomo Carrara mellszobrát, aki egy művész beütési helyi híresség volt gyakorlatilag az egész XVIII. században. Akkora hírnévnek és elismertségnek örvend, hogy a város művészeti akadémiáját is róla nevezték el. És így már át is csusszantunk a következő adag képre, mert az Akadémia épp felújítás alatt álló épülete ékeskedik a második kollázs bal felső csücskében. (Hogy hol képződnek a művészpalánták míg elkészül, arról fogalmam sincs.)

Az Akadémiától felfelé vettem az irányt, és ismét a hegyen találtam magam. (Tudom, így van ez, ha az ember eleget megy felfelé...) Az a szürke, nem túl szép, de azért méretes kapu a Porta di San Agostino. A régi városfalon belül itt található a egy épületkomplexum, amely XIII-XVIII. századi elemeket tartalmaz. Valami köze van az egyetemhez is, de még nem sikerült rájönnöm, pontosan miért van kiírva ide az egyetem, és miért van itt-ott fotocellás ajtó a XIII. századi kőfalon. Áll itt egy templom is, ami sejtésem szerint a San Agostino névre hallgathat (ha már a környékén minden más is hasonló névvel bír), de sajnos nem lehet bejutni. Már kívülről is észbontóan hatalmasnak tűnik, sőt egyes ablakain keresztül úgy tűnik, mintha teljesen üres lenne, de azért érdekelne... (Erről sincs kép egyelőre, de majd hozok egyet, ha legközelebb arra járok.) Találtam még két kőgyíkot a falon, Wolfgangnak küldöm őket szeretettel. :)

Aztán, elindultam körbe a várfalon, és ahhoz a Porta di San Giacomohoz érkeztem, ahol már jártam a héten. Ti is láthattok pár pillanatképet abból, mi látszik a várfalról.

Fura ez a város: közvetlenül egymás mellett élnek itt a fenyők és a pálmák, az építkezése itt-ott mediterrán, itt-ott középkori kő, de előfordulnak modern darabok is - a kívül román, belül rokokóról ne is beszéljünk -, a török kebabosnál dél-olasz a szakács, sőt pizzát is árul... és még én vagyok ellentmondásos! :D De a kedvességük és vendégszeretetük elragadó, a kávéjuk mennyei, a pizzájuk utolérhetetlen, a fagylalt pedig méltán világhírű!

A XIX. század nagyjai

Ismét hoztam Nektek egy képkollázst, mert már bizonyára nagyon hiányoltátok. Munka után sétáltam egyet a környéken, és lődöztem párat.

Az első képen Giuseppe Garibaldi áll elégedetten egy körforgalom közepén. Ez a szobor a lakhelyemtől majdnem 30 m távolságra van, nem csoda, hogy eddig nem készült róla fotó... A fehér szobor (Garibaldi lábánál) II. Viktor Emánuel, aki nagyjából kortársa volt Garibaldinak, és ilyen apróság fűződik a nevéhez, mint például Olaszország egyesítése. A többi kép igazából a város földrajzilag hozzám, mármint a szobámhoz, igen közel eső részét mutatja be, nagyjából ezeket látom minden reggel, amikor dolgozni megyek - és nem tévedek el...

Kezdek belekerülni a helyi vérkeringésbe

Ma reggel immáron harmadszorra fogyasztottam a reggeli kávémat és csokis croissont-omat ugyanazon a helyen, a via San Bernardino egyetemhez elég közeli részén. A kávézót egy őszes, rendező/koreográfus megjelenésű 40-50 közötti úr vezeti, aki már második alkalomra megjegyezte, mit "szoktam" kérni. :$ Ma két 70-es úr vitatkozott hevesen, mikor megérkeztem, ahogy kivettem a nevekből, a focival volt kapcsolatos a szóváltás, de aztán eljutottunk az EU tagállamok vezetőiig, Angela Merkellel az élen. Közben az egyik idősebb úr már át is ült egy másik asztalhoz, természetesen minden utcáról betévedő honpolgár hozzászólt a vitához, sőt, a tulaj még engem is bevont. (Ő olaszul kérdezett, én meg angol-spanyol-olasz kombinációkkal válaszoltam, de kitűnően értettük egymást.)

Nem csak a kávézók, de a bárok terén is hűséges típus vagyok, így már ötödik alkalommal ebédeltem ugyanott, szembe az egyetem bejáratával. Egy férfi és egy nő szolgálnak ki a bárnál - ahogy kivettem, ők lehetnek a górék - és egy fiatal srác és ifjú hölgy dolgozik, mint pincér. Nagyon kedvesek, már Ők is megszokták az arcomat, folyékonyan beszélnek hozzám olaszul, de lassan, hogy azért legyen esélyem, és én is igyekszem a kedvükben járni, így - amit tudok - olaszul mondom. Ma meg is beszéltük, hogy honnan jöttem, mit csinálok itt, meddig maradok, ilyenek. Emellett ma volt még nagy ováció, meg ujjongás, mert a pincérlány (azt hiszem, Lisa) kapott egy igen csinos virágcsokrot 6 szál vörös és 1 szál fehér rózsából, amit egy Harley Davidson stílusú futár hozott ki. Még a szakács is előrejött, és csatlakozott az alsótagozatosokat megszégyenítő cukkolós-pirulós örömködéshez.

Az én romantikus lelkemet is feldobta a jókedv és a mosolygós hangulat, szóval van még remény! ;) :)

Semmi extra

Ma rendhagyó módon a refettorioból küldöm a kis bejegyzésemet. Egyrészt azért mert itt találtam egy széket, ami még a szobámba feloldalgott példánynál is kényelmesebb, másrészt itt pár fokkal melegebb van, mint nálam, mivel itt nem hagyta nyitva a takinéni az ablakot. Ebek harmincadjára ment el a napom, hiszen már reggel úgy ébredtem, mintha úthengerrel keltettek volna, és ez a nap második felére csak fokozódott. Az irodában is tök egyedül csücsültem egész nap, szóval fél 3 körül fogtam magam, és hazajöttem. Kicsit begyógyszerezve szunnyadtam majdnem két órát, és egészen emberi fejjel sikerült ébrednem. Ez a helyzet azóta nyomtalanul eltűnt, de sebaj. Nem kell nekem mindig photoshoppal szabott arcot hordani! 

Tegnap kipróbáltam a helyi kantint vacsora céljából. Kicsit menza jellege van, de egészen korrekt. 7:30-kor kezdik a vacsora-osztást, és igazolni kell, hogy az ember itt lakó diák. (Az igazolás annyit tesz, hogy "sí"-vel kell válaszolni a "Student?" kérdésre.)

Vacsora után még elmentem sétálni egy 40 percre, és rá kellett döbbennem, hogy a lakhelyem 100m-es körzetében elképesztő különbségek lelhetőek fel a stílusok tekintetében, mind építészet, közlekedés, emberek, üzletek és látvány terén.

Tekintettel arra, hogy monszunszerűen szakad kint az eső, ma sem tudok képekkel szolgálni. :( Már a fényképezőgépem is cüccögött emiatt, de sem őt sem magamat nem akarom fölöslegesen Vietnámban túráztatni!

Mára ennyit, szép estét Nektek!

Harc az elemekkel... vagy éppen ellenük

Ma sajnos nem tudok képpel szolgálni kedves olvasóimnak, mert nem lőttem egyetlen épkézláb fotót sem. Próbáltam ugyan harcolni a naplementéért, de nincs nálam állvány, és mire kitaláltam a tuti helyettesítést, addigra már mindegy volt. Egyébként a szobám ablakából egészen szépek a színek, amikor nyugovóra tér a Nap. Ma nem voltam munka után sétálni, mármint fényképezés céljából, mert hazafelé jövet be kellett vásárolnom tányért, poharat, kést, villát, stb, az egyetemre pedig nem szoktam vinni a kamerát, és a szupermarket egyébként sem egy hajrobbantó látvány. Továbbá reggel a cipő véresre törte mindkét sarkamat, míg beértem az irodába, pedig ma kivételesen tényleg a legrövidebb úton mentem, emellett még valami kórságot is összeszedtem mára, vagy csak mostanra mondta azt az immunrendszerem, hogy elege van a friss levegőből!

De hogy ne maradjatok ma sem művészet nélkül, és tegnap egyébként is előkerült Donizetti, íme egyik leghíresebb operájának egy igen ismert áriája, a világ talán egyik legnevesebb tenorjától:

http://www.youtube.com/watch?v=Fh2Vh8jwyQA

Sikerült ma elérnem azokat az embereket, akik a szállással kapcsolatos kérdésekre válaszolnak. 4 ember dolgozik az irodában, ami okmányirodákat megszégyenítő nyitvatartási renddel dolgozik: hétfőn és pénteken 10:30-12:00 és hétfőn és szerdán 14:00-15:30 fogadnak érdeklődőket. A 4 kollégából 2 együtt majdnem mindent megért és egészen sokat képes elmondani angolul, viszont a másik 2 rendelkezik a szükséges információval. Így aztán csatárláncban ment a beszélgetés, de legalább fény derült egypár apróságra. Nevezetesen jogosult vagyok az ebédlő használatára és vacsora fogyasztására fizetés ellenében (mármint a vacsoráért kell fizetni), használhatom a földszinti mosodát saját felelősségre, és takaríthatom a szobámat, ahogy tudom, de csak takinénit tudnak adni hozzá hetente egyszer, porszívót, felmosót, portörlőt nem, az itt szokott lenni az embereknek. Így aztán annyiban maradtunk, hogy kérek szépen takinénit a szobám mellé, aki hetente egyszer használja a saját eszközeit, mert nekem továbbra sincs ilyesmim.

Továbbra is marad a feltűnés :)

Ma sikeresen felismertem pár apróságot, ami markáns szakadékot húz a helyiek és közém. Na nem kell megijedni, remekül kijövünk egymással, csak lerí rólam, hogy vidéki vagyok. :)

Először is magasabb vagyok vagy 10 centivel, mint az átlag olasz férfi, az egyetlen nő vagyok a környéken 1 és 50 között, akinek rövid a haja, de mégsem nézhetnek fiúnak, mert nem hordok prémgalléros pufidzsekit. (A nők prémnélküli pufidzsekit viselnek gyakorlatilag mindannyian...) És a legszembetűnőbb, hogy szinte még szieszta időben járok vacsorázni. :D

La citta alta

Hamar végeztem a napi teendőimmel, és mivel az idő is hívogató volt, hát felbattyogtam az óvárosba. Utam során készítettem pár fotót, amelyekből alább kaphattok egy kis ízelítőt:

Az első kollázs az útközben készült képeket igyekszik összefoglalni. Szépen látszik a középkori várost körülvevő kőfal, illetve annak egyik kapuja (la Porta San Giacomo). A jobb alsó képen látható kis vityilló annyira nem rossz, különösen, ha hozzávesszük, hogy ablakaiból a középső két fotón szereplő látványt kell elviselni nap mint nap szűretlenül. ;)

(John Lemon pedig annyira megtetszett, hogy nem hagyhattam ki... :$)

Ez a kollázs a Piazza Vecchia egyházi épületeiből ad ízelítőt. A bal felső sarokban pihen a Duomo, melynek belsejébe a három körülötte elhelyezett fotó ad betekintést. Főleg a XVI-XVII. században épült, de később is csinosítgatták, sőt azóta kültérre helyezték a keresztelőkápolnát belőle.

Az alsó középső képen látható Bartolomeo Colleoni síremléke, mely épület egyébként a lombardiai reneszánsz első remekműve. (Eme csoda kupolája látható a jobb alsó sarokban is.)

A jobb felső sarok négy fotója a Santa Maria Maggiore-templomról készült. Kívülről alapvetően román stílusú, belül pedig annyira barokk, hogy agyonnyomja az embert. Ráadásul kb kétszer akkora, mint a Duomo.

A középső felső fotón a Campanone látható, amely a XI-XII. században épült, többször lecserélték már benne a harangot, de ma is minden este 10 órakor pontosan 100-at kongat.

Egyébként, valahol errefelé született Donizetti is, akiről ennek megfelelően elég sok mindent neveztek el. :)

A hétfő itt is hétfő

Ciao a Tutti!

Majdnem úgy indult a nap, ahogy szerettem volna... Egészen pontosan, ha elég nagy felbontásban nézem, akkor minden úgy alakult, ahogy terveztem! :)

Hajszál híján kipattantam az ágyból 7:30-kor ("hajszál híján" = alig bírtam magam kikaparni), de mentségemre szóljon, hogy a szomszéd szoba nem nagyon akart aludni menni az éjjel, a falak pedig csak mérsékelten bírnak hangszigeteléssel. 8 körül elindultam az egyetem felé, gondoltam, a 20 perces utat csak megteszem 9-ig akkor is, ha megállok egy reggeli kávéra. Találtam egy remek kis helyet - Café Ristretto -, amit mindenestül nekem találtak ki! Mennyei a kávé, fenséges a csokis croissant (gondolom, a többi is, de azokat nem kóstoltam még), az emberek újságot olvasnak, vagy megbeszélik a tegnap esti felháborító eseményeket, pontosabban olyan elánnal beszélgetnek, mintha legalábbis súlyos testi sértésbe fulladt orgia lett volna a szomszédban, emellett a pincérsrác azon túl, hogy beszél angolul, még akár szemrevalónak is mondható. :$ Az itt eltöltött 20 perces bemelegítés után sikerült akkora körben megérkeznem az egyetemre, hogy csak 9:03-ra értem oda, de legalább éppen akkor nem esett, és menet közben szereztem egy térképet is, hogy legközelebb a terveknek megfelelő úton jussak el a célállomáshoz. :) (És még így is megelőztem Maria Teresat, szóval nem kellett rám várnia.)

Elvileg három kolléga osztja meg velem az irodáját: Paolo, Elena és még egy úr, de vele nem találkoztam. Ha jól tudom, Paolo és Antonio lesz majd az a két kolléga Maria Teresa mellett, akikkel együtt fogok dolgozni, de egyelőre úgy érzem magam, mint a 100 év magány olvasása közben, fogalmam sincs, ki kivel van, honnan jött, kinek a kije, hány éves, stb...

Mivel ma igen siralmas az idő, nem tudok szolgálni lélegzetelállító képekkel, a környékről, cserébe megmutatom a kb 12-15 négyzetméteres lakfelületemet:

Az almát vacsora utáni kikapcsolódásként fogyasztottam, ezzel is támogatva a helyi gyümölcstermesztést; az esernyőt pedig ma újítottam a körülményekre tekintettel. :)

"Még egy tánc, utána repülünk"

Dear Ladies & Gentlemen!

Majdnem hibátlanul megérkeztem székhelyemre, ahol az elkövetkező hónapokat tervezem tölteni. A "majdnem" eleme a mondatnak abból ered, hogy ismét problémám akadt a légitársasággal... Biztosan én vagyok a gügye, mert - mint ez a csomagfeladásnál kiderült - a 2x15 kg csomag számukra úgy értelmezendő, hogy 1x15 az odaútra és 1x15 a visszaútra. Ez véleményem szerint nem volt egyértelmű a foglalásnál, olyannyira, hogy semmi sem utalt az egyes járatokra, vagy utazási irányokra, és valószínűleg bennem van a hiba, hogy azt tekintem alapértelmezettnek, hogy az ember kb annyi cuccal érkezik, amennyivel távozik. Világos, ez Milánó reptere, és senki sem megy haza Milánóból anélkül, hogy plusz egy bőröndre szüksége ne lenne. ;) És így legalább ma is tanultam valamit! ;)

Ezek után már csak egy motozáson kellett átesnem, majd jött a szokatlan rész. Az A14-es kapunál kellett beszállni, ahova az országos kéktúra egy szakasza vezet a reptér idieglenes(nek tűnő) bádogfolyosóin át. Az ellenőrző állomás a vecsési tesco építéséről megmaradt panelekből körberakott hangár, ahol mintegy 15-30 percet várakozhat a tömeg, mire tovább engedik a túra további szakaszára. A kirándulás végén már csak a repülőre kell felkászálódni.

Szokásomtól eltérően nagyon rosszul viseltem a repülést, de legalább az elsők között érkezett meg mindkét bőröndöm. Maria Teresa nagyon kedves volt, hiszen előre megírta, hogy várni fog a reptéren. Így is volt, pillanatok alatt megtaláltuk egymást. Elhozott kocsival a szállásomra, aztán körbesétáltuk a város magasabban fekvő területeit, sőt, közben ebédelhettem is egyet egy helyi kis Trattoria-ban (amennyiben a 15:30-kor elköltött étkezés ebédnek számít). Mindehhez apró adalék, hogy hétágra sütött a nap, ingben, zakóban mászkálhattam komolyabb kockázat nélkül. (Természetesen az alsóbb végtagjaimat is takarta egy két ruhadarab...)

A város nevezetességeiről is készítek majd képeket, de egyrészt nem szeretném, ha megfeküdné a gyomrotokat a rengeteg fotó, másrészt lesz még olyan, hogy jelentkezem képes illusztrációval! ;) Addig is fogadjátok szeretettel az Alpokat felülről! (Nem nagyon tudok olyan szöget / nézőpontot / megvilágítást / időjárási helyzetet elképzelni, ahonnan kicsit is rosszul mutatna ez a hegyvonulat, és szerintem innen sem rossz! :P )

A szobám igazán takaros kis hely. "Olaszosan" a 4. emeleten van (=hivatalosan a 4., gyakorlatilag az 5.), van benne zuhanyzó, mosdó, wc, ágy, asztal szekrény, éjjeliszekrény, fűtés, világítás, már csak egy széket kell szereznem. :) 

Pakolás

Szép estét Mindenkinek!

Mint az alábbi képen is látható, összecsomagoltam. :)

(Hogy legyen viszonyítási alap, a TV-m átmérője 80cm, és Kisvárosi gyilkosságokat néztem pakolás közben. Ez utóbbi információ látszólag érdektelen, de még bármire jó lehet!)

Feltöltöttem minden birtokomban lévő akkumulátort, telefont, e-book olvasót, fényképezőgépet, laptopot. 

Az utazás előtti utolsó feladat picinyke lakótársam - Wolfgang - átköltöztetése volt átmeneti szállására. Mivel ez is sikeresen megtörtént, megragadom az alkalmat, és ismét köszönetet mondok: ez úton is hálásan köszönöm Krének, hogy magához veszi majd' 5 dekás házőrzőmet erre a 3 hónapra! :) Emellett köszönöm Tominak és a család többi tagjának, hogy mindezt tolerálja! ;)

Zárásként gondolatban koccintottam mindnyájatok egészségére - a valóságban pedig ittam is egy korty Scotch-ot ugyanezen címszó alatt! :)

Legközelebb Olaszországból jelentkezem!

Addig is puszi Mindenkinek!

Szerencsés csillagzat

Szervusztok!

Nyugaton ugyan változatlan a helyzet, de itt azért fokozódik. :)

Ezt a történetet onnan indítom, hogy tegnap munka után beugrottam Veszprém legnagyobb sportáruházába, hogy indulás előtt még meglepjem magam egy pár sportcipővel, ami inkább elveszik a farmer alatt az utcán, mint kirívóan integet a pláza fitness klubjában. Találtam is egy minden feltételnek megfelelő példányt, és kértem az eladó hölgyet, hogy legyen kedves, kerítsen belőle egy 43-as méretet. A hölgy a következő mondattal tért vissza egy dobozzal a kezében: "Ez az egyetlen olyan típus, amiből van 43-as." (Azt gondolom, mondanom sem kell, hogy nem az a cipő volt a dobozban, amelyiket kiszemeltem.) Szuperjó! Akkor kértem az eladót, lessük meg, melyik üzletükben van esetleg megfelelő méret a kiválasztott fajtából. Ismét remek hírekkel szolgált: "Budaörsön és Ferihegyen." (A Ferihegy ebben az esetben Vecsés-szántást jelent.) Átgondoltam párszor, hogy esetleg megérné-e nekem hazafelé menet kibumlizni Budaörsre, de komolyan lebegett a szemem előtt a lehetőség, hogy mi van akkor, ha mégsem találok ott olyat, amilyet szeretnék, és akkor jó eséllyel borítaná el a tekintetemet a lila köd... Ez az érv, és a mára váratlan programként bekerült kosárlabda bajnokság (melyre később visszatérek) miatt végül úgy döntöttem, utazzon más Budaörsre, megnézem az Allee-ban a lehetőségeket és abból gazdálkodom. Nem szaporítom a szót, a lényeg, hogy a veszprémi eladó nem volt minden információ birtokában, mert a fent említett típus utolsó két párja ott ficergett az Allee sportüzletének erősen leszázalékolt polcán, melyek közül az egyik ráadásul az én méretem. :) Ennek annyira megörültem, hogy gyorsan vettem mellé még egy pár lábbelit, amit leginkább a könnyű túracipő kategóriába tudnék sorolni. 

Szorult még egy sajátosan szerencsés csillagállás ebbe a két napba, ugyanis a szerda esti edzésem elmaradt, aminek nem annyira örültem, de gondoltam, legfeljebb futok egyet péntek délután, hogy ne térjünk el nagyon a tervektől. Aztán ma reggel érkezett az üzenet: "Hozzál tesi cuccot, délben kosarazunk". A korai időpont ellenére egészen gyorsan feldolgoztam a feladatot, és bepakoltam a szükséges felszerelést, és még az egyes elemek hazaszállítását is sikerült megszervezni (ez úton is köszönöm a közreműködést Anyukámnak). A nem túl összeszokott, de fantasztikusan teljesítő dolgozói válogatott tagja lettem. Két hallgatói csapat ellen léptünk pályára és mindkét alkalommal felül kerekedtünk kiváló ellenfeleinken, ráadásul csapatunk minden tagja felkerült a pontszerzők listájára. :)

Így tulajdonképpen nem maradt el a heti második edzés, csak csúszott kicsit... ;) És még mindig kimehetek egy körre péntek este, ha kedvem tartja. :) 

Mint említettem korábbi bejegyzésemben, igen sűrű a hétvégém, mert szorult bele egy-két elintéznivaló. Ugyanakkor annyira sűrű lett a mai napom, hogy az elintéznivalók felét el is intéztem. Beszéltem a bankommal a különböző tranzakciós díjakról, valamint a biztosításról, vettem ugyebár cipőt, sőt még napszemüveget is, szóval holnap/holnapután már "csak" fodrász, pénzváltás, utolsó bevásárlás és pakolás. Ennyi! :)

Készülődés

Ismét üdvözlöm a kedves Érdeklődőket!

Még mindig itthon vagyok, de már egészen jól állok az előkészületekkel. Már csak pár apróság hiányzik: pl. beszélnem kellene a bankommal, mert elvileg van egy folyamatosan élő utasbiztosításom, de nem ismerem a részleteit; váltanom kellene €-t, de momentán épp tragikus szinten áll a Ft; és lehet, nem ártana telepakolni a bőröndöket még indulás előtt. :)

Közben kaptam egy szívszaggató levelet a légitársaságtól, amellyel repülök, hogy Bergamo reptere zárva lesz május 12-től június 2-ig, és ez idő alatt a Malpensa repülőtér használatos. Becsléseim szerint, ez rajtam kívül minden érintettnek több min jó hír, hiszen május-június környékén az emberek zöme Milánóba menne nyaralni, amihez a Malpensa sokkal közelebb van, mint az Orio al Sério, de ez az én helyzetemen nem segít. Valóban isteni a vonatközlekedés Észak-Olaszországban, amennyiben nincs éppen sztrájk, de nekem sem mindegy, hogy 40 vagy 100 perc alatt érek ki a reptérre 30 kg bőrönddel és 10 kg kézipoggyásszal. Na de sebaj! Kiegyeznék egy olyan üzletben, hogy ezért cserébe összesen ennyi kellemetlenséggel kell megbirkóznom az elkövetkező 3,5 hónapban. ;)