Etológia

Gettóbeli kalandjaim szakadatlanul folytatódnak, és – csupán az érdeklődés fenntartás érdekében – tele vannak apró meglepetésekkel.

Bizonyára ismeritek a „mindent is” tudó paraszt történetét, ehhez kapcsolódóan boldogan állíthatom, hogy kérdező-bajnok örmény kollégánk még ezt is tudja fokozni. A tegnapi szakmai program a Zöld-házak köré épült építészeti szempontból közelítve, egy – erre a témára specializálódott – litván építész professzor tartotta az előadásokat és vezette a workshopot. Ez utóbbin egy játékot játszottunk, melyet teljes mértékben Brassóra vonatkoztattunk. Ehhez 3 csoportba rendeződtünk, és minden csoport kapott 3x6 db kártyát. 6 kártyát, melyen egy-egy problémafelvetés szerepelt, 6-ot, melyeken egy-egy nevesített motiváció/elképzelés volt olvasható, illetve az utolsó adag kártyalapra egy-egy megoldási struktúra került. A játék igen könnyen emészthető szabályok mentén folyt (volna), nevezetesen az 1. csoport adott egy probléma-kártyát két-három-mondatnyi magyarázat kíséretében a 2. csoportnak, akik a problémára adtak egy megoldást egy motivációs és egy struktúra-kártya felhasználásával, természetesen szóban kicsit kifejtve, pontosítva. Ezt követően a 2. csoport adott egy problémát a 3. csoportnak, és így tovább. A történethez hozzátartozik, hogy az 1. csoport minden tagja Brassóban él már legalább 5 éve, és sem a 2. sem a 3. csoport nem tartalmazott helyismerettel rendelkező elemet.

A játék menetét darabokra törte Armen állandó random okoskodása, és ellentmondást nem tűrő kijelentései, mint pl.: 1) A brassói házak legnagyobb problémája (energetikai szempontból), hogy túl meredekek a háztetők, aminek semmi értelme sincs, hiszen itt nem esik annyi hó. Erre tökéletes megoldást is javasolt, miszerint is minden háztetőt most azonnal tessék kiegyenesíteni, így lakhatóvá tehető plusz egy emelet. 2) A brassói házak fénykomfort szempontjából nem ideálisak, mert nagyon kicsik az ablakok, de ez könnyen megoldható pusztán azzal, ha nagyobb lukakat vágunk, és lecseréljük a nyílászárót.

Nem megyek bele az elhangzott 247 db vita pontos részleteibe, de az utolsót még megemlítem. Előkerült a „100%-ig megújuló forrásból” származó fűtés problémája. Világmegváltó (már-már triviális) megoldásában azt fejtette ki, hogy a legegyszerűbb, ha PV paneleket és szolár kollektorokat foglalkoztatunk. Mivel felvettem azt a minden télen 1-2-szer előforduló helyzetet, mikor 3-4 hétre befelhősödik az ég, kiegészítette ezt a briliáns gondolatot azzal, hogy hőtárolókat kell beüzemelni a rendszerbe, és ez probléma nélkül kivitelezhető egy ilyen kicsi településen, mint Brassó (230.000 lakos), akár hetekre is. (Nem írom le a vita további lépéseit, mert leginkább egy korai fejlesztésű beszélő plüssállattal történő eszmecserére emlékeztetett. Hozzáteszem, Armen életében először jár Romániában, igaz, már 4. napját tölti itt.)

Este kiscsoportos foglalkozás során próbáltuk feldolgozni a történteket, de erről majd máskor mesélek.

Kálváriánk ma külső szereplő bevonásával, nagyközönség előtt folytatódott. A Viessmann romániai képviseleténél tettünk ugyanis látogatást, ahol egy nagyon kedves, igazán tip-top marketinges leányzó tartott nekünk részletekbe menő előadást a cég felépítéséről, termékeiről, különböző „zöld” megoldásairól, akadémiai és piaci partnereiről. Őszintén mondom (többen egyetértettünk ez ügyben a társaságból), rendkívül felkészült volt, és a reklámértékű hantázás helyett korrekt adatokkal és részletes technológiai leírásokkal, magyarázatokkal szolgált. De nem irigylem a hölgyet. Kérdés-mester ismét elemében volt. Hevesen támadta a cég hőenergia-raktározásra készült megoldását, mivel véleménye szerint ez nem megvalósítható (gyakorlatban alkalmazott és aktívan üzemelő technológiáról van szó, melynek hátránya a relatíve kicsi és rövidtávú kapacitása, illetve a rettenetesen magas ára), majd 15 perccel később lelkesen kiállt az ötlet mellett olyannyira, hogy elhatározta, saját kezűleg épít magának egy ilyet.

A hangulatot fokozta a lengyel kollegina, aki az elsöprő bunkóság kategória első helyezettje lett, magasan lealázva a verseny többi résztvevőjét. Jelzés értékkel idéznék egy rövid párbeszéd részletet, mely Octawia és az egyik helyi professzorasszony között zajlott:

O: Ön szerint melyik megoldás hatékonyabb? A sík vagy a csöves szerkezetű szolár kollektor?

P: Az igazat megvallva mind az elméleti kutatások, mind a gyakorlati tapasztalat igazolják, hogy a csöves megoldás sokkal hatékonyabb.

O: Lóf***t! …

Erre a professzor kedvesen és talán kicsit zavartan elmosolyodott. Higgadt és előzékeny maradt egész délután is annak ellenére, hogy az ifjú hölgy egyáltalán nem moderálta magát, de nem is tett erre kísérletet, sőt, látványosan adta mindenki tudtára, hogy halálosan unja az egészet, és magasról tesz mindarra, ami elhangzik. Bizonyára megsértődött azon, hogy az előadó kedvesen megjegyezte, hogy várjon türelemmel, ki fognak derülni a kérdéseire adandó válaszok, de természetesen nem (vagy legalábbis nem mind) a 3 órás prezentáció első, vagy második diáján.

Azért sikerült mindenkinek ép bőrrel megúszni a szakmai programot ma is, de várt még rám egy szokatlan meglepetés a szobámban. Egy holland és egy osztrák sráccal korábban beszéltünk róla, hogy nem ártana valami takarításszerűt eszközölni legalább egyszer a két hétben, mert eredetileg sem volt rózsás a helyzet, de ez lassan eléri a tarthatatlan állapotot. Az már feltűnt valamelyik nap, hogy valaki járt a szobámban, de el nem tűnt semmi, még a szemetes kosaram tartalma sem, gondoltam, csak hanyag a takarítás. Amint benyitottam a szobába, láttam, hogy járt ott valaki, mert becsukta a fürdőm ajtaját, holott én szándékosan nyitva hagytam (szellőzés céljából az ablakkal együtt). Benyitottam a helységbe, és láttam, hogy egy színes-szagos szeretetcsomag öblítetlenül éktelenkedik a klozetban, melynek bizonyosan nem én voltam a gazdája.

Hogy ennél sokkal rosszabb lehet-e még, nem tudom, de őszintén bízom benne, hogy nem csak egy inflexiós pontot, de a globális minimumot is sikerült elérni.