Üdvözlöm a Kis Csapatot!
Itt ma annyira minősíthetetlenül nyirkos, esős és szürke idő volt, hogy csak ebéd és vacsora címen hagytam el az épületet, akkor is szigorúan a tűzpiros esernyőm társaságában. Két dolog azért kiderült ez alatt a kétszer egy óra séta alatt: 1. a Zorro-énem velem jött Bergamoba is; 2. Milánó elég messze van ahhoz, hogy egyeseket a legkevésbé se zavarjon az igényes divat.
A 2. pont a rázósabb. Tegnap este láttam ilyet először, de gondoltam, minden városban élnek a szokatlannál is szokatlanabbak, kell az olyan is mindenhova. De ma este belefutottam még három, 60-at taposó nagyon nagypolgári platinaszőkébe, akiken földig érő bunda virított. Ezzel még nem is lenne baj, hiszen 12-13 °C-ban teljesen érthető, hogy az ember egyébként fázna. Na de a fazon! Mármint a kabát fazonja... mindenki üljön le, és kapaszkodjon meg valamibe...
Mint egy fürdőköpeny. Kicsit más az esése, mert nem annyira merev anyag, mint a frottír, de ugyanúgy kell szépen megkötni csomóra a szintén szőrméből készült övet.
Két kérdésem lenne: Mennyi időt és energiát vett el ez a csoda a tervező életéből? Ki az a *#?\%, aki - ha már megengedheti magának - az összes környező szőrmebundából ezt a stílust választja?
Az 1. ponthoz pedig mindösszesen ennyit tudnék hozzáfűzni:
:)
A 2. ponthoz: ízlések és pofonok különbözőek, ami ebből is látszik. Egy időben bizony divat volt ez a fazon, és lehet, hogy most újból divatba jön, vagy Bergamoban a meglévő készletből öltöznek a hölgyek.
VálaszTörlésA Zorro-éned (is) nagyon aranyos :)