Modellt állt nekem egy lúd

Találtam az asztalomon egy üveg rumot. Az olaszok szoros nyelvrokonságban állnak a kubaiakkal, ráadásul mindkét nép rajong a sziesztáért, továbbá hétvége van, sőt ugyebár a rum is orvosság, így a kedves egészségetekre iszom! Csirio! :)

Közben mutatok pár képet, meg mesélek is róluk pár szót, nehogy nekem hasznos információ nélkül maradjatok szombat estére.

Mint említettem már korábban, elég sok dolgoz elneveztek errefelé Donizettiről, ilyen például a legnagyobb színház is, ezt a középső sor első képén láthatjátok, mellette pedig egy igen bájos kis tóval díszített kertecske található egy nem apró, de feltűnő szoborkompozícióval, amely szintén a város Donizetti iránti tiszteletét hívatott kifejezni.

A jobb felső sarokban egy igazán pazar kastély felső két emelete látható. Valamilyen városi/tartományi hivatalnak ad otthont, de akkora épület, és akkora helyre van bezsúfolva, hogy nem tudtam az egészet lefotózni.

A liba és a fölötte lévő két kép a Parco Marenziben készült. Városi gyerek lévén ilyen közelről kerítés nélkül még sosem kerültem libához, így meg is lepett, hogy modellt állt a kedvemért! :) Van pár park így bedobálva a város közepébe, ahova be lehet menni sétálni, leülni a padokra friss levegőt szívni, egyes parkokban lehet kutyát is sétáltatni, vagy van benne játszótér a gyerekeknek, ilyenek. Ebben például csak sétálni lehet, meg csendesen fotózni, ha ezzel nem zavarod a többieket.

Az alsó sor közepén láthatjátok Giacomo Carrara mellszobrát, aki egy művész beütési helyi híresség volt gyakorlatilag az egész XVIII. században. Akkora hírnévnek és elismertségnek örvend, hogy a város művészeti akadémiáját is róla nevezték el. És így már át is csusszantunk a következő adag képre, mert az Akadémia épp felújítás alatt álló épülete ékeskedik a második kollázs bal felső csücskében. (Hogy hol képződnek a művészpalánták míg elkészül, arról fogalmam sincs.)

Az Akadémiától felfelé vettem az irányt, és ismét a hegyen találtam magam. (Tudom, így van ez, ha az ember eleget megy felfelé...) Az a szürke, nem túl szép, de azért méretes kapu a Porta di San Agostino. A régi városfalon belül itt található a egy épületkomplexum, amely XIII-XVIII. századi elemeket tartalmaz. Valami köze van az egyetemhez is, de még nem sikerült rájönnöm, pontosan miért van kiírva ide az egyetem, és miért van itt-ott fotocellás ajtó a XIII. századi kőfalon. Áll itt egy templom is, ami sejtésem szerint a San Agostino névre hallgathat (ha már a környékén minden más is hasonló névvel bír), de sajnos nem lehet bejutni. Már kívülről is észbontóan hatalmasnak tűnik, sőt egyes ablakain keresztül úgy tűnik, mintha teljesen üres lenne, de azért érdekelne... (Erről sincs kép egyelőre, de majd hozok egyet, ha legközelebb arra járok.) Találtam még két kőgyíkot a falon, Wolfgangnak küldöm őket szeretettel. :)

Aztán, elindultam körbe a várfalon, és ahhoz a Porta di San Giacomohoz érkeztem, ahol már jártam a héten. Ti is láthattok pár pillanatképet abból, mi látszik a várfalról.

Fura ez a város: közvetlenül egymás mellett élnek itt a fenyők és a pálmák, az építkezése itt-ott mediterrán, itt-ott középkori kő, de előfordulnak modern darabok is - a kívül román, belül rokokóról ne is beszéljünk -, a török kebabosnál dél-olasz a szakács, sőt pizzát is árul... és még én vagyok ellentmondásos! :D De a kedvességük és vendégszeretetük elragadó, a kávéjuk mennyei, a pizzájuk utolérhetetlen, a fagylalt pedig méltán világhírű!